Sokan csak lakni szeretnének. A közgyűlésre nem mennek el, a közös ügyek nem érdeklik őket, a problémákkal pedig csak akkor foglalkoznak, amikor már személyesen is érintettek. Pedig a társasház nem átmeneti szállás, hanem sokunk életének legfontosabb vagyontárgya és évtizedeken át az otthonunk.
Csak lakunk benne, vagy valóban a miénk?
Reggel elindulunk dolgozni, este hazatérünk. Használjuk a lépcsőházat, a liftet, a kaputelefont, a közös világítást. Természetesnek vesszük, hogy működik a fűtés, nem ázik be a tető, és nem omlik a vakolat.
De vajon hányszor gondolunk arra, hogy mindez nem magától működik?
Sok társasházban ugyanaz a jelenség figyelhető meg: a tulajdonosok jelentős része szinte teljesen kivonja magát a közösség életéből.
A közgyűlési meghívó megérkezik, de nem foglalkoznak vele. A beszámolót nem olvassák el. A felújítási tervekről nem érdeklődnek. A közös költség összegét sokallják, de azt már kevesebben kérdezik meg, hogy mire lenne szüksége az épületnek öt vagy tíz év múlva.
Mintha a társasház csak egy átmeneti tartózkodási hely lenne, amelyhez semmi közünk.
Aztán eltelik tíz, húsz, harminc év. Gyermekeket nevelünk fel benne, megöregszünk a falai között, és egyszer csak rádöbbenünk: szinte az egész életünket itt éltük le.
A közgyűlés? Arra nincs időnk.
Egy társasházban évente legalább egyszer alkalmat kell teremteni arra, hogy a tulajdonosok közösen áttekintsék az épület gazdálkodását, állapotát és jövőjét.
Mégis sok helyen komoly nehézséget jelent, hogy elegendő tulajdonos jelenjen meg a közgyűlésen.
Pedig évente néhány óráról beszélünk.
Néhány óráról, amikor dönthetünk a saját vagyonunkról.
Arról, hogy felújítsuk-e a tetőt. Hogy legyen-e pénz a váratlan meghibásodásokra. Hogy milyen állapotban lesz az épület tíz év múlva. Hogy a közös költség valóban elegendő-e a fenntartáshoz.
Sokan mégis úgy gondolják: „Majd a közös képviselő elintézi.”
Csakhogy a közös képviselő nem tulajdonosa az épületnek. Ő a közösség megbízásából dolgozik, szervez, ügyeket intéz, javaslatokat tesz és végrehajtja a meghozott döntéseket.
A társasház jövőjéről azonban végső soron a tulajdonosi közösségnek kell gondoskodnia.
Amíg nincs baj, addig minden rendben?
A társasházak egyik legnagyobb problémája, hogy sokszor csak akkor kezdünk foglalkozni az épülettel, amikor már látható a baj.
Amikor beázik a legfelső emeleti lakás. Amikor meghibásodik a lift. Amikor veszélyessé válik az erkély. Amikor kiderül, hogy a régóta halogatott felújításra nincs elegendő pénz.
Ilyenkor hirtelen mindenki választ és gyors megoldást vár.
Jogosan.
De érdemes feltenni egy kellemetlen kérdést is:
Hol voltunk akkor, amikor még időben, kisebb költséggel lehetett volna megelőzni a problémát?
Egy épület nem egyik napról a másikra öregszik el. A műszaki állapota folyamatosan romlik, a karbantartási igénye növekszik, a szükséges felújítások pedig előbb-utóbb elkerülhetetlenné válnak.
A halogatásnak pedig szinte mindig ára van.
A saját lakásunkra vigyázunk. És ami a bejárati ajtón túl van?
Érdekes ellentmondás, hogy sokan jelentős összegeket költenek saját lakásuk felújítására.
Új konyhabútor, modern fürdőszoba, szép burkolatok, korszerű nyílászárók.
Mindez természetes, hiszen szeretnénk kényelmes, szép otthonban élni.
De közben a lépcsőház kopott, a homlokzat mállik, a tető elöregedett, a vezetékek évtizedesek.
Pedig a lakásunk értékét nem kizárólag az határozza meg, hogy mi található a bejárati ajtón belül.
Egy rendezett, karbantartott, megfelelően gazdálkodó társasházban lévő lakás vonzóbb lehet a vásárlók számára, mint egy olyan épületben, ahol évtizedek óta minden szükséges beruházást elhalasztanak.
A közös tulajdon állapota a saját tulajdonunk értékére is hatással van.
Nem kell mindenkinek társasházkezelési szakemberré válnia
Természetesen senkitől nem várható el, hogy értsen az épületgépészethez, a könyveléshez, az építőipari beruházásokhoz vagy a társasházi joghoz.
Erre vannak a szakemberek és a közös képviselő.
A tulajdonosoktól azonban joggal elvárható egy minimális érdeklődés a saját vagyonuk iránt.
Nem kell minden nap a társasház ügyeivel foglalkozni. Elég lehet évente részt venni a közgyűlésen, elolvasni a beszámolót, megismerni a tervezett felújításokat, és felelősen véleményt nyilvánítani a fontos kérdésekben.
A közös képviselő munkáját is jelentősen segíti, ha a tulajdonosok nem csupán számonkérnek, hanem együttműködnek.
Mert egy társasház működtetése nem kizárólag adminisztrációs feladat. Hosszú távú gondolkodást, tervezést és közös döntéseket igényel.
Az otthonunk nem ér véget a lakásajtónál
Talán ez az a szemlélet, amelyen a leginkább változtatnunk kellene.
A társasház nem szálloda, ahol befizetjük a szolgáltatás díját, és minden más valaki másnak a dolga.
Nem is egy ideiglenes megálló, amelynek állapota közömbös számunkra.
Sokaknak ez az első saját otthonuk. Másoknak az egyetlen jelentős vagyontárgyuk. Van, aki itt neveli fel a gyermekeit, és van, aki innen megy nyugdíjba.
Évtizedeket töltünk ugyanabban az épületben, miközben néha még arra sem szánunk időt, hogy évente egyszer részt vegyünk a jövőjét meghatározó döntésekben.
Pedig ha egy épületben leélhetjük az életünk jelentős részét, akkor talán évente néhány órát is megérdemel a figyelmünkből.
A jól működő társasház nem csupán a jó közös képviselőn múlik.
Hanem azon is, hogy vannak-e tulajdonosok, akik valóban tulajdonosként gondolkodnak.
Mert a társasház nem valaki másé. A miénk.
Társasházplusz – Felelős társasházkezelés, hosszú távú gondolkodással
A Társasházplusznál abban hiszünk, hogy a sikeres társasházkezelés alapja az átlátható gazdálkodás, a tervszerű karbantartás és a tulajdonosokkal való együttműködés.
Célunk, hogy a társasházak ne csupán működjenek, hanem hosszú távon is megőrizzék műszaki állapotukat és értéküket.
Társasházplusz – Közös tulajdon. Közös felelősség.
